Az este hamar itt ért, Gergely pedig már nem akarta többet zavarni a családot. Tisztelettudóan megköszönte az ebédet, a játékot, és elsősorban azt, hogy hétvégén fogadták. Erre természetesen csak nevettek, nem értették miért zavarná őket a fiú. Irmának megköszönte a segítséget magyarból és elégedetten nyugtázta, hogy most egy hetest simán megír. Többet azért nem mert magának adni. A lány pedig nagyon hálás volt neki, amiért kémiából segített.
A sok hálákodás után valahogy búcsút mondtak egymásnak, Irmáék elvonultak a lakásukba, Gergely pedig hazaindult.
A gondolatai össze-vissza kavarogtak benne. A sötét és a csend pedig még jobban arra késztette, hogy gondolkodjon. Újra és újra lejátszodta a fejében azt, ami történt. Az ebédet, a tanulást, a beszélgetéseket, Irmáék családját és végül a ping-pongozást. Nagyon jól érezte magát, aminek örült is, de valahogy kissé kényelmetlenül is érezte magát. Rég nem szórakozott ilyen jól, az tény. Csak Irmáék... idegenek voltak. Ekkor eszébe jutott, hogy mit mondott Irma apukája amielőtt elment volna: "Mostantól nem vagy idegen. Bármikor jöhetsz ide. Szívesen látunk." Nem értette mért mondja ezt, hisz alig ismeri őket, de azért megígérte, hogy benéz még néha. Ha nem másért is, legalább tanulni menne oda.
Hogy őszinte legyen... nem tudta mit gondoljon most. Igazából jól érezte magát. Nagyon is. Szíve szerint nem is akart hazamenni. Ezért örült annyira, amikor a lány felajánlotta, hogy játszodjanak.
A fiú még sok ideig nem ment haza. Céltalanul sétálgatott. Néha megállt egy kis parkban, ott ült, bámulta a csillagokat, aztán elment máshová, ott is időzött egy kicsit, majd újra helyet változtatott. Közben mind az aznapi történteken gondolkodott. Ez így ment éjfélig, amikor úgy döntött hazamegy. Beosont a házba, hogy semmi zajt se csináljon. Hamar ágyba is bújt, de még egy ideig mindenfélén gondolkodott. Végül elnyomta az álom.
(arra gondoltam, hogy 3 nagy tényező legyen végül is, ami Gergely életét keserűvé teszi és ő le kell küzdje őket:
-az apjával való kapcsolata
-a nagyapja
-az apja új felesége
Az apjával rossz kapcsolatban vannak, mert az apja külföldön dolgozik és nem nagyon tud hazamenni. Gergely pedig nem mindig csinálta az, amit kell, s még lesz valami, amin nagyon összevesztek, s amiatt rossz. Az apja nem is fogja elmondani, hogy házasodik, ami szegény Gergelyt bántja, pláne, mert olyan, mintha az apja le sem szarná.
A nagyapa pedig részeges, s csak a bajt okozza. Későőbb majd jön magyarázat miért ilyen. Nem lövök le mindent xD
s akkor azt akarom, hogy valahogy úgy legyen, hogy kezdi enyhíteni a helyzetet Gergely a nagyapjával és apjával is, Irmának hála és segítségével (valahogy... majd kitaláljuk xD), de valami betegsége lesz és meg hal, és a betegség előtt jól összevesznek újra, úgy Gergely a nagyapjával, mint az apja a nagyapával. S azelőtt lenne az is, hogy Gergely megtudja, hogy az apja házasodik, s akkor nagyon megharakszik. A nagyapa meghal, s utána döntené el Gergely, hogy ez így nem jó, és meg szeretne változni. Itt dönti el igazán, hogy meg akar térni teljes szívéből :) korábban csak érdeklődik, de nem hisz úgy igazán. S akkor az első lépés az lenne, hogy kibékül az apjával :D s kééész. kb. ennyire jutottam.
nagyon összekavar? XD)
(0) (0) |
|