- Ez igazán rendes tőled - mondta Irma, majd Gergellyel együtt felmásztak a padlásra vezető létrán.
- Minden rendben odafent, István? - hallatszott lentről az anya aggodalmakodó hangja.

Irma édesapjára rá volt dőlve egy polc. Ahogy a dobozokat s kacatokat vette le róla, az egyik súlyos dobozzal együtt a polcot is magára billentette. Gergely egyet pattant, és kiszabadította a férfit.
- Köszönöm, fiam - mondta az apa, azzal rögtön el is felejtette a balesetet és elmagyarázta, a dobozokkal mit kell csinálni, s mi egyéb tennivaló van.

(haladunk, haladunk :D I'm not gonna give up on it! mwhahahaaaaa BD)

A gyerekeknek nem kellett kétszer mondani. Hamar nekiálltak pakolászni, amit kellett, levittek és az udvaron takarították meg. A nehezebb dolgokat csak elmozdították a helyükről, alatta feltörölték és miután szép tisztára volt törölve, visszarakták.
A sok segítő kéz jól fogott, főleg Gergely ereje, hiszen a két férfi így könnyebben tudott pakolászni, Irma pedig könnyedén törölt port.

(baj, hogy írtam tovább? mit tegyünk még ide?)

Alkonyatig be is fejezték a munkát. Egy-egy pohár limonádét még elszürcsöltek, aztán Gergely elköszönt a családtól és hazament. Irma a nagy munkában egészen elfáradt, ezért korán lefeküdt. Elalvás előtt még visszagondolt a mai vidám pillanatokra.

(Ennyi elég, nem? Most jöhetne a dolgozatszezon. Részletezzük egy kicsit a struggle-t. Mindketten merüljenek ki a tanulástól.)

(ez így jó. Nem tudom mit lehetne írni a dolgozat, szezonba. írjak majd én, vagy írsz te?)

(Hát, ha neked nincs ötleted, akkor írok én.)

(írjál te, mert nincs most ötletem.)

A dolgozatokra való felkészülés teljesen kimerítette Irmát. Főleg a kémiáért stresszelt sokat, és a Gergellyel tanult dolgokat naponta átismételte, mégis aggódott, hogy nem lesz elég. Már több mint egy hónapja fenyegetőztek a tanárok, hogy aki nem akar megbukni az kapkodja magát, és Irmát ez megviselte még úgy is, hogy egyébként jó tanuló volt. Amikor nem aludt, akkor tanult. Emiatt előbb a templomból s az ifiből maradt ki, később a bibliáját is elfeljetette kinyitni, vagy túl kimerült hozzá, végül pedig már az imádságai is egy-egy kimerült sóhajra korlátozódtak. Nem telt bele sok idő és Irma úgy érezte, teljesen eltávolodott Istentől. És őszintén szólva arra sem vágyott, hogy megint belemerüljön az aktív keresztyénségbe, csak arra, hogy költözzön ki egy lakatlan szigetre, vagy egy kunyhóba valamelyik erdő közepére, és hagyják békén. Pár nap alatt elege lett mindenből és nem akart színészkedni, úgyhogy mindenki láthatta a hirtelen változást rajta.

Egyik este egy pillanatra kinyitotta a Bibliáját, de be is csukta.
"Még olvasni is kimerítő ezeket az extrém keresztyéneket. Ezreket térítenek meg, keresztülhajózzák-gyalogolják a fél bolygót, kínzásokat állnak ki, pusztákban vívnak lelki harcokat, de én? Én hol vagyok? Nem is vagyok rendes keresztyén... Nem foglalkozok Isten dolgaival. Bájos mosollyal mondani, hogy Isten velem van és megsegít, bármi történjék is, az nem én vagyok. Igenis ki vagyok merülve és tönkre vagyok menve és utálom az iskolát és utálom az életet, mert hajtanak minket és nem lehet megállni. Békesség? Hol itt a békesség? Megújul az erőm, s szárnyalok, mint a sasmadár? .... Hagyjál a meséiddel. Sajnálom, hogy ezt mondom, de tényleg így gondolom. Teher vagy a vállamon. Képtelenség teljes erőbedobással helytállni a világban, de közben teljes erőbedobással keresztyén lenni. Egyszerűen... túl sok a kettő együtt." - gondolta Irma, és lenyelte a könnyeit.

Másnap leszegett fejjel baktatott az iskolába. Újabban valahogy úgy viselkedett, mint Gergely, mikor először belépett az osztályukba. Elutasítóan, barátságtalanul, megközelíthetetlenül. "Félre mindenki, itt jön a példamutató keresztyén." - gúnyolta saját magát.

A hirtelen változást Gergely is észrevette, de nem mondott semmit. Magából kiindulva tudta, hogy nem mindenki szereti ha beledugja az orrát a másik dolgába. Ezért inkább hagyta az egészet és csam figyelte a fejleményeket.
A sok dolgozat és teszt írás rá se volt valami jó hatással. Dolgoznia kellett, hogy legyen pénze kifizetni a házadót és költségeket. Az apja külföldön volt megnt, rá nem számíthatott, ezért szinte minden szabad idejében dolgozott. Normális, hogy emiatt a jegyei nem voltak a legszuperebb. A tanárok nem is egyszer felhívták a figyelmét, de ő sokat nem tudott változtatni ezen.

Reggel épp időben beért a suliba, szinte elkésett, mert elaludt. Lecsapta magát a székre és Irmához fordult.
"Mi az első óránk ma?"
"Matek." Jött a barátságtalan válasz. Irma még fel sem nézett a fiúra, csak a matekfüzetét forgatta, mintha valamit nagyon keresne.
Gergely meglepődötten nézte. Tudta valami nincs rendben a lánnyal, de most már kicsit messzire mentek a dolgok és kicsit kezdett aggódni. Mondott egh halk "kösxit"-t, aztá előrefordult, mert bejött a tanár.

Ebédszünetben mindenki kivonult az udvarra. Noha hideg volt, mert nagyo fújt a szél, a napsütötte helyeken nagyon jó volt üldögélni.
Gergely kimeng, de hamar vissza is jött a terembe. Irma a táblát sifitelte.
"Tessék." Gergely Irma kezébe nyomott egy kis sütit, amit az iskola büféjében lehet enni. Ő előszedte a szendvicsét és azt kezdte rágni.

Irma a fiúra nézett, aztán letette a szivacsot, majd odaballagott s leült Gergely mellé.
- Köszönöm - motyogta. - Kedves vagy.
Beleharapott a sütibe, és lassan rágcsálta a diós-citromos falatot.
- Te hogy bírod a strapát? - fordult a fiú fele.

A fiú vállat vont.
-Jó lenne, ha jobb jegyeim volnánam, hogy a tanárok ne nyaggassanak, de nincs sok időm tanulni a munkám miatt. - Harapott egy falatot az uzsonnájából. - De ezt leszámítva nincs miért izgassam magam. Nagyon kevés dolog van, amit megtanítanak a suliban és te majd később a piros betűs életben felhasználsz. - A lányra nézett. - Nem tanítanak meg például hogy kell normális költségvetést levezegni. - Újra vállat vont. - Szerintem te sem kellene izgasd magad. Te messzemenőleg jobb tanuló vagh. Simán megkapod a nagyjegyet.
Gergely nem szokott ilyen beszédes lenni, csupán Irmán akart segítenj egy kis bátorítással. Kezdte kapisgálnk mi is lehet a probléma forrása.