Pityu, Lilla, Gergely és Irma még kioszották az utolsó újságokat, és Lilla marketingjének köszönhetően ők végeztek elsőnek, így mikor visszaértek az ifiteremhez, még senki sem volt ott. Kinyitották a termet, és felmentek.

Amint megérkeztek az ifiterembe, a két fiú helyet foglalt egy kényelmes kanapén az emeleten és a fociról, autókról beszélgettek. Lilla kezdeményezésére a két lány nekiállt teát főzni, de nem csupán maguknak, hanem az egész társaságnak, akikre csak vártak. Kis idő múlva megérkezett Domiék csapata. Fáradtan vánszorogtak az emeletre, a két fiú, Vera és a másik lány lent maradt segíteni. Öt percre rá még két csapat tódult be az ajtón. Lassan mindenki megérkezett és mindenki kérdezgette a másikat, hány újságot osztott szét és mennyi idő alatt. Természetesen Irmáék csapata volt a nyerő Lilla marketingjének köszönhetően.
Fél órára rá, hogy mindenki megérkezett, Balázs jelent meg egy jókora adag pizzás dobozzal a kezében. Mögötte Irma édesapja hozott még ugyanannyi adagot. Mosolyogva rakták le az asztalra.
- Szép munka, kicsi báránykák! - dícsérte meg őket az ifivezető amint végignézett a termen és nem látott egy újságot sem. - Mivel olyan keményen dolgoztatok, ezt meg fogjuk ünnepelni. - azzal felemelt egy pizzás dobozt. Mindenki Balázs és István köré gyűlt.
- De ugye ez nem csak valami átverés és üres dobozokat hoztál - Domi úgy nyitott ki egy pizzásdobozt, mintha tudná, hogy eltűnne a finomság, amint kinyitja a dobozt. - Jó, ez ehető. - jelentette ki megnyugodva, amint meglátta az ép pizzát, mire mindenki nevetni kezdett.
-Egyszer tényleg megjártuk, hogy üres dobozokat kaptunk - mondta Irma Gergelynek. - Csak a legalsóban volt egy pizza - mesélt, még mindig nevetve.
- Na, jó étvágyat, fiaim! - köszönt el vidáman István a társaságtól, és el is ment.
Pityu nem sokat teketóriázott, rávetette magát a dobozokra és a két legfelsőből el is kezdte osztogatni az ennivalót. Úgy járt körbe a dobozokkal, mint egy pincér, aki ezüsttálcán kínálgatja az étvágyhozó falatokat. Egy idő után feltűnt neki, hogy Nika mellett már háromszor is elment, de ő még egy szeletet sem vett sem tőle, sem mástól.
- Biztos nem kérsz? - kérdezte tőle csendesen.
Nika bólintott, a kérdésre feszengeni kezdett.
- Biztos.
- Ezt a kicsit edd meg a kedvemért - nyomott a kezébe egy szeletet, ami keskenyebb volt a többinél és bátorítóan mosolygott a lányra.
- A pizza hizlal - nézett rá zavartan Nika. Pityu az egyik dobozt átpasszolta egy másik ifisnek.
- Addig nem megyek el innen, amíg nem eszel egy falatot - ölelte át egyik karjával Nika vállát.
A lány szégyenében majdnem elszaladt. A kezével remegve tartotta a pizzaszeletet. Az ifisek vidám beszélgetése az ő fejében átváltozott csúfolódássá. "Kövér disznó!" "Jó reggelt, hájpacni." "Hogy lehet, hogy még élsz? Ha nekem lenne ekkora úszógumim, már megfulladtam volna benne." Vera most sovány volt, ő azonban még mindig úgy látta magát, ahogy régen kinézett. Mintha követnyelt volna le, úgy ette meg azt az egy falatot.
Pityu csak annyit látott, hogy az új lány nehezen illeszkedik be a társaságba, ezért a szokásos modorában közeledett hozzá.
- Finom, ugye? Nekem a gomba a kedvencem róla. Olyan különleges íze van, és rugalmas. A sajt pedig ni, hogy nyúlik - illusztrálta, ahogy ő is folytatta az evést.
Nika nem tudott mit hozzáfűzni, az előző falatban nem az ízekre figyelt. Rászánta magát, hogy újra beleharapjon a pizzába. Az ő sajtja is nyúlt.
- Érdekes -mondta, miközben a szájából még lelógott pár sajtszál.
pityut nagyon jól szórakoztatta a nyúlós sajt. Elszalasztotta legközelebbi szomszédját egy centisért, hogy megmérje, mennyit nyúlik a sajt, mielőtt elszakadna. Nika nevetve nézte, mit le szerencsétlenkedik. Őt mardosta a bűntudat amiért pizzát mert enni, de Pityu mellett azért nem tűnt annyira szörnyű dolognak. Többet aztán nem evett, de úgy érezte, közelebb került egy lépéssel az ifisekhez.

Miután elfogyott az összes pizza, mindenki segített összeszedni a dobozokat és felseperni a termet. Balázs még elmondta, hogy másnap este lesz az ifi és jöjjenek el mind többen, pláne, mert énekelni is fognak. Ezt követően mindenki hazaindult: egyesek egyedül, mások csoportosan. Gergely Irmával ment haza. Hosszan tárgyalták az aznap történteket. Többek között a pizzákról is beszéltek, hogy ki hány szeletet evett meg és melyik a kedvence.
Aztán elértek az útkereszteződéshez, ahonnan mind a ketten másfele mentek. Mindketten megálltak.
- Kössz a meghívást - húzódott mosoly Gergely szájára. - Jó volt.
- Gyere máskor is - mosolygott Irma.
Gergely bólintott és éppen indulni akart, mikor eszébejutott valami.
- Jajj, igen. Mielőtt el nem felejtem, ideadnád a telefonszámodat? -elővette a telefonját a zsebéből. - mert most vakáció van... és nehezebb lenne beszélni, mint a suliban... meg ha kell segítség, akkor így könnyebben elérsz - egészítette ki mondandóját és megköszörülte a torkát.
- Ööö, igen - felelt Irma hasonló bátorsággal, és lediktálta a családi telefonszámukat. - Nekem nincs saját telefonom, de ezen utolérsz.
Gergely gyorsan bepötyögte a telefonjába a számot.
- Rendben. Ha akarod, lediktálom neked az én telefonszámomat, arra az esetre, ha te akarsz hívni.
- Oké - vette elő Irma a jegyzetfüzetét, és leírta Gergely telefonszámát.
- Akkor ez is meg van oldva. - Gergely a zsebébe csúsztatta a telefonját. - Holnap majd találkozunk, - intett neki Gergely, majd megindult hazafdele.
Irma is hazament.

Gergely lassan baktatott haza. Jó kedve volt és önkétlenül is mosolygott. Nagyon jól esett neki az ifisekkel lenni. Új embereket ismert meg. De leginkább az melengette a szívét, hogy milyen szívélyesen fogadták. Kicsit úgy érezte, mintha évek óta ismerte volna őket és nem fél napja. Picit viszont meg is volt ijedve. Túlságosan jól ment minden. Úgy érezte, hogy ezt az idillt valami csak meg fogja előbb vagy utóbb zavarni és az nagyon aggasztotta. Túl jó emberek voltak, hogy csak úgy lemondjon róluk. Meg ott volt Irma is... Annyi év után ő volt az első, akinek meg mert nyílni és igaz barátjának mondhatta. Nagymamája halála után sokan szánakozva néztek rá, pláne, hogy még mik következtek be a családban. Vagy ha nem is szánakozva tekintettek rá, akkor meg féltek tőle és nem mertek közledni feléje. Jobban mondva nem is adtak esélyt Gergelynek, hogy jobban megismerjék. Ennek köszönhetően a fiú teljesen elzárkózott mindenkitől. Még az apjától is, pedig akivel kicsi korában nagyon jó kapcsolata volt és felnézett.
Gergely betolta a rozoga kaput és bement az udvarra, majd gondosan becsukta maga után. Noha, ha valaki nagyon akart, nyugodtan be mehetett volna rajta. Az előző lakó nem foglalkozott a kapu kicserélésével, Gergelynek pedig nem volt ideje megcsinálni vagy pénze egyeltalán kifizetni a mesterembert, aki megcsinálta volna. Abban meg nem volt biztos, hogy az apja állta-e volna a javítást. A nagyapját meg nem igazán izgatta. Sőt, ő jobban szerette volna ha még bejárati ajtó sem lenne a házban, hogy ne kelljen mind keresse a kulcsokat.
A fiú elgondolkodottan nézte a kaput, majd sóhajott, megvakarta a fejét és eldöntötte, hogy ma délután megnézi mit tehet a kapuért. Megfordult és éppen ment volna be a házba, amikor égett szagot érzett bentről. Gondolkodás nélkül tépte fel az ajtót, szerencséjére nyitva volt felejtve, és nem kellett még a kinyitásával is bajlódjon. Berohant a konyhába. A nagyapja állt a kályhánál, a nagy zajra pedig hátra nézett. Rántottát sütött éppen. Vagyis akart, mert odaégette az egészet.
-Jah, csak te vagy az. – konstatálta magában a nagyapa.
-Nem „Jah, csak te vagy az.”! Az ég szerelmére, oltsd el már a tüzet. – válaszolt Gergely dühödten. Gyorsan elzárta a gázat a kályhánál és kinyitotta az ablakot a konyhában, majd a földszinten az összes többi ablakot is kinyitotta, hogy csináljon huzatot, hogy a füst menjen ki.
Mikor visszament a konyhába a nagyapja, Gedeon, még mindig a kezében fogta a serpenyőt az odaégetett rántottával és csak tanácstalanul nézett unokájára. Gergely legszívesebben ráüvöltött volna, hogy szedje össze magát, de rájött, hogy azzal nem érne el semmit sem. Vett egy mély lélegzetet.
-Mit csináltál? – kérdezte Gergely egy fokkal nyugodtabban most már.
-Rántottát. – Gedeon úgy beszélt, mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
-Odégetted.
-Nem akartam.
-Részegen nem szokás főzni.
-Nem vagyok részeg, csak másnapos. – makacskodott a nagyapja. Gergely sóhajtott. A nagyapa végignézett rajta, majd folytatta, mintha ettől jutott volna eszébe mit akart mondani. – Nem voltál itthon a délelőtt és nem tudtam pénzt kérni. Éhes voltam. Meg a gyógyszereim sem tudtam bevenni.
-Miért nem tudtad bevenni? – ráncolta a homlokát a fiú. Aztán rájött, hogy a gyógyszert nem ajánlott üres hasra bevenni. Magában meg örvendett, hogy nem volt itthon a reggel, akkor biztos jó nagy cirkusz lett volna belőle, így meg elég kezelhető volt a nagyapja.
Odament a nagyapjához és kivette a kezéből az összeégetett edényt, majd a kagylóba rakta ázni. Elővett egy újabb, valamivel kisebb serpenyőt. Tett bele olajat és elvett két tojást a kofrácsból.
-Két tojás elég lesz? – kérdezte, miközben kezdte előkészíteni, hogy rántottát dobjon össze.
-Igen. – Gedeon nehezen kinyögte. Meg volt lepődve. Rég volt, hogy Gergely önszántából állt neki reggelit csinálni. Általában adott neki pénzt, hogy vegyen valamit, de ha tehette az a keveset is elitta, amiből csak kenyeret lehett volna venni. Emiatt volt olyan sovány
-Teát kérsz?
-Van teánk?
Gergely vállat vont.
-Nézd meg ott a szekrényben.
A nagyapa kotorászott, pár perc múlva megszólalt.
-Van valami búrjány.
-Az jó lesz. Nem tudom mi az, de most jó lesz. Vegyél elő egy lábast és tegyél bele vizet. – utasította Gergely a nagyapját, aki szótfogadott neki.
Pár percen belül meg lett a rántotta meg a tea is. A nagyapa leült enni. Gergely is töltöt magának teát, majd leült ő is az asztal mellé. A férfi úgy meglepődött, hogy még a villát is kiejtette a kezéből.
-Csak... gondoltam veled maradok egy kicsit... – a fiú megköszörülte a torkát. A nagyapa nem tudott szólni, csak bólintott. Evett pár falatot, majd megállt. Gergő furán nézte.
-Rossz?
Gedeon nem válaszolt, hanem egy-kettőre az egészet bekanalazta. Majd ivott rá egy kis teát.
-Nem. Nagyon finom lett. – dícsérte meg őszintén. – Köszönöm a reggelit, izé, ebédet.
-Nincs mit. – bólintott a fiú. – Csinálhatok máskor is, ha akarod. – ajánlotta a fiú.
Ezen mind a két férfi meglepődött. Gergely is, de a nagyapa is. Gergely, mert nem gondolta, hogy valah ezt fogja mondani. Gedeon, mert nem számított erre. Aztán a nagyapa egy bólintással és egy rövid „Jó”-val fogadta el az ajánlatot. Aztán felállt, hogy keresse meg a gyógyszereit.
Gergely is felállt az asztaltól, felment a szobájába, átöltözött, majd lement, hogy a kaput csinálja meg. Egy idő után a nagyapja termett ott mellette.
-Mit csinálsz? – rekedtes hangjából az őszinte érdeklődés haladszott.
-Javítom a kaput, mert mindjárt nem lehet becsukni. – válaszolt az unoka, anélkül, hogy hátranézett volna.
-Aha. – a nagyapa nézte egy ideig ahogy dolgozik, majd leguggolt melléje. – Ha itt csavarozod meg, stabilabban fog állni. Várj csak, engedj oda egy kicsit.
Jól esett Gergelynek a segítség. Úgy érezte közelebb tudnának kerülni megint. Miközben dolgoztak még váltottak néhány szót.
-Róbert nem jött errefele? – tette fel a kérdést hirtelen a nagyapa.
-Nem. Azóta nem láttam, hogy elment Amerikába. – vont vállat a fiú.
-Ha az apjával nem is, de legalább veled, a fiával igazán foglalkozhatna jobban. – Gedeon őszintén mondta ki, amit gondol. Fejével még párat bólintott, hogy alátámassza gondolatát.
Gergely úgy érezte, mintha kést forgatnának a szívében. Egy csavarral kezdett játszadozni.
-Figyelj, nagyapa... – kedte lassan. Nem tudta hogy fogalmazza meg. – Szeretném... ha többet nem innál... Vagy ha iszol, csak nagyon keveset... Te is tudod, hogy beteg vagy és nem jó...
Az idős férfi csak hallgatott. Már annyit hallotta ezeket a dumákat. Gergely is ezt nagyon jól tudta, ezért nagyon gyorsan folytatta.
-De... nekem is jobb lenne így... Úgy érzem így jobban tudlak kezelni, mint, amikor részeg vagy... akkor meg elviselhetetlen vagy... Azt meg nem szeretem... És szeretném, ha megint jóban lennénk. – azzal, hogy kimondta azt, ami régóta a szívét nyomta, úgy érezte egy kő esett le a szívéről.
A nagyapa megenyhülve hallgatta végig a fiút. Meghatotta. Eddig ezt még senki sem mondta neki. Összeszorította száraz ajkait és próbálta visszafolytani könnyeit. Felállt, hogy vegye elő a zsebkendőjét. Gergely felnézett rá. A nagyapja viszonozta tekintetét.
-Rendben. Megpróbálom. – bólintott, majd kinyitotta a karjait, hogy ölelje meg a fiút. Gergely is meghatódva állt fel és ölelte át a vékonyka öregembert. Ekkor tényleg úgy érezte, hogy aki a sorsot a kezében tartja, talán ad neki esélyt, hogy ezt is rendbehozza.
Egymás vállát átölelve mentek be a házba. Néztek tévét együtt, focimeccset meg más sportokat és azokról beszélgettek el jó későig. Aztán mindketten lefeküdtek. Gergely amielőtt az elaludt volna, a hátára feküdt, összekulcsolta a kezét és megkockáztatott egy röpke imát, amit már nem is tudja mikor csinált utoljára.
„Istenem! Köszönöm, hogy kicsivel jobb lett a kapcsolat köztem és nagyapa között. Remélem csak jobb lesz ezentúl. Ámen.”
Utána hamar elaludt.

Pityu egy ismert útkereszteződésnél állt, és gyakran az órájára pillantott. Még hét perc volt a megbeszélt időpontig, de már türelmetlenül várta a meghívottak felbukkanását. Domira utolsóként számított, Lillát fix időre várta, Nika hol késett, hol túl korán jött, de remélte, hogy nem késik sokat, egyedül mindenképp nagyon unta már magát. Gergely elképzelhető, hogy majd Irmával együtt jön, Irmát pedig pontos embernek ismerte. Úgyhogy várt. Megint az órájára nézett. Nika ekkor ért oda, és hátulról megbökte Pityu vállát. Egymásra vigyorogtak. Mire Lilla is feltűnt a színen - csinosan, mint mindig -, már javában tárgyaltak a sudokuról, Irma érkezésékor meg a vasalhatatlan, lélegzettől is összegyűrődő ingekről. Mire Gergely is megérkezett, eldöntötték, hogy a tarhonya igenis finom, Domi pedig messziről hallotta a duruzsolásukat a legközelebbi fagyizóhelyekről. Hamar eldöntötték, hogy a Brentiszbe mennek, mert ott van egy szép kis terasz ami nem közvetlenül az utca mellett van, és elég jó a fagyikínálat.

A fiúk, mint úriemberek, előreengedték a lányokat, hogy válasszanak ők előbb. Eközben ők hárman a legközelebbi focimeccsről beszéltek. A város focicsapata bekerült az országos döntőbe és ha nyernek, akkor mennek a világbajnokságra.
-Szerintetek sikerül nekik? - kérdezte izgatottan Domi.
-Miért is ne? Egész jók, szerintem. - vont vállat Pityu.
-Igen, de ott van a tavalyi bajnok az országból. - válaszolt elgondolkodva Gergely. - Kemény meccs lesz. - erre a másik kettő is bólogatott.
-Menjetek és vegyetek ti is fagyit, mielőtt mi megesszük a miénket. - libbent oda melléjük Lilla egy csokis meg egy kókuszos gombóccal az ostyában.
Közben Irma is választott egy tejszíneset. Vere pedig csupán egy citromos jégkásával a kezében csatlakozott a többihez.
-Mi megyünk és foglalunk helyet akkor. - mondta Irma, azzal megindult Verával a terasz fele.
Domi előbb Vera jégkásájára, majd Lilla fagyijára nézett.
-Nahát, Lilla. Te egy olyan lány vagy, aki úgy látszik nem szégyenli, hogy meghízik, ha két gombóc fagyit eszik. - jelentette ki egyszerűen Domi.
A szólított természetesen elpirult.
-N-nem... Annyira kövér nem lehetek... Majd este nem eszek... - harapdálta az ajkát a lány.
-Szerintem egészen csinos vagy. - vont vállat Gergely. Egyenesen a lány szemébe nézett, aki szóhoz sem tudott jutni a bóktól. Lilla gondolkodott mit mondjon, de nem jutott semmi válasz eszébe.
-Lilla? Te nem jössz? - nézett hátra Irma, mielőtt kimentek volna a teraszra. Ez elég volt, hogy egy kis lelket verjen a csinos lányba.
-Köszönöm. - nyögte ki végül, megperdült a tengelye körül és eltűnt a terasz ajtaja mögött.
Gergely elgondolkodva nézett utána. Hirtelen egy vékonyka, de erős könyök fúródott az oldalába, ahogy Domi oldalbavágta, majd hátulról barátian nyakoncsapta és átkarolta Pityu. Domi is és Pityu is hallgatott, de nagyon vigyorogtak. Mind a ketten Gergelyt figyelték.
-Mi?
-Semmi, Mister Casanova. - vigyorgott tovább Pityu, majd megfordult, hogy fagyit válasszon. Ő egy nyers sütitészta ízűnél állapodott meg, Domi egy egyszerű tejszínest, de két gombócot, Gergely pedig diósat kért. Aztán meggondolta magát és kért még egy karamellásat is.
A lányok a terasz végében ültek le egy hat személyes asztalnál. Mivel kicsivel magasabban volt az épület, a kis városrészt jól belátták.
-Ti mit vettetek? - kérdezte Lilla, ahogy leültek.
-Én egy tejszínest. De kettőt. - fogolalt helyet az Irma melletti székre.
Pityu Vera mellé ült, középre pedig Gergely, így pedig pont szembe került a kérdezővel.
-Nekem van egy diósom és egy karamellás. - megkóstolta az övét Gergely. - Égész finom.

(innen visszaadom a karaktereket :D Hope így jó. )

Irma koccintott Domival, ha már mindketten tejszínes fagyit vettek. Összeértették az ostyák alsó, csúcsos végét. Nem csengtek üvegpohárként, de Pityunak megtetszett az ötlet, mivel azonnal mindenki fagyiját végig akarta koccintani. Ki önként, ki kérlelésre engedett neki.
- Lenne kedved ifire jönni? - kérdezte Vera Gergelyt.
- Ó, igen! Na, s ha már itt tartunk, gyere el a táborba is! Most lesz nyár végén, mindig többek leszünk pár felejthetetlen élménnyel! - csapott le a témára Pityu.
- Én most fogok először menni, ha jönnél, akkor legalább nem én lennék az egyetlen új arc - folytatta Vera.
- Szerintem jól éreznéd magad - mosolygott Irma, mert eszébe jutott pár a felejthetetlen élmények közül. - A programok érdekesek, szoktunk grillezni, tábortüzet rakni, együtt zenélni, játszani, beszélgetni...

-Jah, meg Balázs mindig tanít új dalokat és a tábortűz körül éneklünk egy csomót! - lelkendezett Domi.
-Meg sokszor a csillagképeket is néztük. Vagy csak simán a csillagokat. - reklámozta tovább a tábort Lilla.
-És a rengeteg kirándulásról, meg túráról se feletkezzünk meg. - toldotta ki Domi.
A hirtelen rászegeződő sok tekintettől Gergely nem tudta mit mondjon.
-Érdekesnek hangzik. Ha nem jön közben semmi, lehet bevállalom. - mondta végül. Kicsit gondolkodott, valóban nem-e lesz valami programja. - Csak kell még kis pénzt gyűjtsek rá.

- Amiatt nem kell aggódj - mondta Vera.
Pityu bólogatott.
- A szállást fizeti a gyülekezet, az utat meg a buszos cég állja. Csak annyi pénz kell, hogy a kaját meg tudjuk venni magunknak - magyarázta lelkesen, de amúgy egészen komolyan.
Irma is igyekezett rávenni Gergelyt, hogy jöjjön, bár úgy érezte, már nagyon lerohanták így az egészen.
- Tudom, hogy dolgozol, de ha sikerül kivegyél akkor pár szabadnapot, gyere - kérte ártatlan szemekkel.

-Igen! Egy kis kikapcsoolódás neked sem árt. - mosolygott szépen Lilla is.
Gergely már nem tudta visszautasítani az ajánlatot, még ha akarta is volna. Nagyon hívógató volt az ajánlat.
-Rendben. Beszélek a főnökkel, hogy majd adjon pár szabad napot a tábor idejére. - felelte végül és a tarkóját vakargatta, hogy leplezze kicsit izgatott lett.
-De ugye elenged? S ugye nem mondod vissza utolsó pillanatban? - Domi komolyan nézett az idősebb fiúra. - Szerintem klasszabb lenne veled.
Mindenki csendben nézett Gergelyre és várta a választ. Gergely elnevette magát.
-Igen. Köszönöm a meghívást. Mikor ennyi ember hív, nem tudom visszautasítani. - egy kis szégyenlős mosoly, de őszinte, húzódott az ajkára.
-Szuper! - lelkendezett Lilla.
Domi pedig feltartotta a kezét, hogy csapjon bele, amit Gergely örömmel megtett.

Irma majdnem meghatódott, úgy odavolt, hogy Gergely beleegyezett a táborba. Csillogó tekintetét a fagyijára sütötte, amiből már csak egy kicsi volt, de a félig visszafolytott, izgatott lélegzetvételéről a figyelmes ember még így is megállapította volna, hogy nagyon örül. Vera mosolyogva figyelte a többieket.
- Szuperrrr! - csapott Pityu Gergely hátára és ragyogott az arca neki is, majd a szájába tömte a fagyija utolsó falatjait és rágás közben elgondolkozott. - Hmm!!! Hmm hmm!! - emelte fel a kezét a levegőbe hirtelen. Lenyelte a fagyit. - Emlékeztek mikor tavalyelőtt szénné égettük az első ebédünket?
- Aha, akkor vettük meg az új grillsütőt, és nem tudtuk, hogy működik - nézett fel Irma.
- Erről még meséltetek - szállt be a beszélgetésbe Roni. - Ki is volt az a magabiztos bátor hős, aki bevállalta, hogy aznap ő lesz a főszakács? - nézett sunyin Pityura.
- Nem én voltam! Én csak megettem a fekete taplót...
- Az hús volt - nevetett Irma.
- Hát. Igen. VOLT - mondta Pityu.